Ítél

Emmával, Diával és Esztivel már találkozhattatok az előző bejegyzésekben. Viszont van nekem még egy nagyon különleges barátnőm, Szilvi. Ő azért olyan fontos számomra, mert megmutatta a kiutat a szakadékból, ha ő nincs, akkor most nem lennének mellettem a többiek se. Annak ellenére, hogy abban a bizonyos másfél évben jócskán elhanyagoltam (ahogy rajta kívül mindenki mást is, mert csak a kapcsolatnak éltem), amint beütött a baj, ő ott volt. Emlékszem arra az ominózus estére, amikor is a „menjünk, igyunk meg egy sört” mondatból szégyen, nem szégyen haza táncolás lett. Másnap megfogadtuk, hogy soha többet alkohol, és azt is, hogy ezentúl egy pasi miatt se fogjuk hanyagolni egymást, és többi barátunkat se. Az első ígéretet nem sikerült tartani, a másik betartásán pedig folyamatosan dolgozunk. Szóval, azzal az estével bezárólag abbahagytam mindenféle önsajnálatot, és a haza táncolás után, elkezdtem kimászni a gödörből.

A héten, az egyik kedvenc kávézómba voltunk a belvárosban. Éppen a turmixainkat ittuk, és közben megbeszéltük, hogy nem szívesen laknánk abban az épületben, amelyik lakásai pont az udvarra néznek. Hiába van a belváros szívében, ahonnét tíz perc sétával eljuthatnánk bárhová. Mert ettől függetlenül hatalmas kísértésnek lennénk kitéve, lejönnénk az udvarba, és rögtön egy tetováló szalon, cukrászda, kávézó, Fornetti pogácsás, a sétáló utcára kilépve pedig ott a Meki és még rengeteg más csábító hely. Egyszóval elkényelmesednénk, és azért nézzünk magunkba, és valljuk be, könnyebb nemet mondani úgy egy szelet tortára, ha nem azt látjuk, amikor kinézünk az erkély ablakon. Aztán hirtelen beütött egy kérdés.

- Szerinted miért van az, hogy az, aki érdekel, minket messziről elkerül, viszont azt, aki kezét-lábát töri, hogy észrevegyük, azt mi nem méltatjuk semmire.

- Ez az!

- Ilyen magasak az elvárásaink, csak azért mert valaki, nem felel meg nekünk valamiért, már le is írjuk? De ha ő lenne az, aki mindent megtesz értünk? 

- Amúgy szerintem igen, mármint ez megint ugyan az, hogy a tapasztalataidra alapozol, és akkor már az ismerős egyéniséget keresed, mert félsz a másiktól.

- Néha ribancnak érzem magam, mert tudom, hogy a Beninek semmi esélye, még ha az utolsó férfi lenne a földön, akkor se, mégis adom alá a lovat, mert jól esik, hogy érdeklek valakit.

- Meg ami a Balázzsal is van…

- A Balázs csak a barátom

- Igen? Ezt ő is tudja..?

- Tudja, az más kérdés, hogy elfogadja-e…

Mindig irigyeltem azokat, akik bevállalták. Bevállalták, hogy másfél fejjel magasabbak a fiúnál, vagy két évvel idősebbek. Azt mondják szerelmesek, akkor meg nem tökmindegy? Hát igen, papírforma szerint annak kéne lennie. Én viszont soha nem tudtam ezt megtenni. Nem egy példát tudok mondani arra, hogy kit miért utasítottam vissza. Volt olyan, akinél három hónappal idősebb voltam, volt, akinél csak eggyel. De a legtöbbször a magassággal szállok szembe. Meg se tudom számolni hány olyan srác volt, aki tökéletes lett volna, DE ha magassarkút húzok, máris öt centivel megelőzöm. Minden ilyen alkalommal felteszem anyukámnak a kérdést: - Szerinted? Mire ő rendszeresen ezt válaszolja: - Ha szerelmes vagy, olyan mindegy. Vagy még egyszerűbb, ne vegyél fel magassarkút. 

Mielőtt félre értenétek, nem hordok éjjel-nappal körömcipőket. Hétköznap tökéletesen elvagyok a kényelmes cipőimben. Viszont, ha alkalmam adódik rá, akkor egyértelmű, hogy dobok magamon tizennégy centit. Hogy miért? Talán mert jó pár évig táncolnom kellet bennük, és mert (fiúk) ha hiszitek, ha nem nagyon jó vádli edzés, nem utolsó sorban pedig szebb látványt nyújt. Szóval nem tudok lemondani róla, és kövezzetek meg, de szerintem igen is hülyén néz ki, amikor egy csaj magassarkúban szinte húzza maga után a fél fejjel alacsonyabb pasiját. Biztos ti is láttatok már ilyet. Aztán ki tudja. Egyszer, ha szerelmes leszek, lehet tényleg mindegy lesz. Eddig kettőből kétszer kifogtam a magasságot, de vele együtt a hűtlenséget is. Úgyhogy nem tudom célra vezető –e a továbbiakban is ezt az utat követnem. A legnehezebb minden csalódás után felállni, és tiszta lappal nyitni mások felé. Szóval a következő magas fiúm tiszta lappal indul, és nem fognak befolyásolni a múltbeli események. Vagy, akár megtehetném azt is, hogy körbenézek. Van olyan, nem is egy, akinek csak szólnom kéne és ugrana. De mégis találok kivetni valót mindegyikben. Az egyik két megyével odébb lakik, a másik habár magas, nem szerencsés arcberendezéssel lett megáldva. Amikor ilyeneket mondok mindig bűntudatom lesz,(most is, ahogy ezt írom) amiért ítélkezek mások felett, a magam javára. Aztán eszembe jut egy kedves barátommal folytatott beszélgetés, amikor is arról kérdeztem, hogy alakulnak a dolgai egy bizonyos lánnyal.

- Nagyon aranyos teremtés az biztos, jól érzem magam vele, csak hát…

- Csak mi?

- Kicsit teltebb, mint amit el tudnék képzelni magam mellet.

Hozzá teszem ez a srác XL-esnél kisebb ruhadarabot nem igazán hord, a leányzó pedig M-L között tengődik. Viszont kívülállóként igen is jól mutattak egymás mellet. De nem szóltam bele, nem az én gondom neki kell majd közölnie a rossz hírt előbb, vagy utóbb. Viszont ilyenkor én egy kicsit megnyugszom, hogy nem csak bennem vannak, előítélek a „pár választással” kapcsolatban. Amúgy nagyon érdekes számomra, hogy barátunknak szinte bárkit elfogadunk, akivel jól érezzük magunkat és hamar egy hullámhosszra kerülünk. Ellenben ha a szerelmet keressük, hatalmas elvárásokat állítunk fel. Mert olyan nincs, hogy nincsenek elvárásaink, ha így lenne, mindenki, aki ezt állítja, beleszeretne az első fiúba/lányba, aki szembe sétál vele. Akik azt mondják „Nekem nincsenek elvárásaim” azoknak is vannak, csak jóval kevesebb. Ennyi erővel én is mondhatom, hogy nincsenek nagy kritériumok, csak legyen magas az illető. Aha, de ha nem fog meg benne semmi, akkor lehet akár két méteres is, mert hidegen hagy. Tehát van az elképzelés, ami mellé még kell az a kis plusz is. Ami megmagyarázhatatlan módon oda vonz, és azt hiszem ez fontosabb. Ezt érezhetik azok, akiket a bejegyzés elején említettem. Ha megvan az a kisugárzás, az a plusz, amit mindig is kerestek akkor persze, hogy nem érdekli őket a kor vagy szintkülönbség. Egyszerűen örülnek annak, hogy boldogok, és ezt felvállalják, akár ilyen áron is. Én nagyon, tisztelem őket ezért. Azért mert bevállalják, azt, amit én nem mernék. De azt is tudom, hogy azért nem mert még nincs kiért…