Tiszta-szennyes

Többen kérdezték a szűk baráti körömből, hogy miért kezdtem el írni a blogomat. Miért fontos az, hogy megismerjék a történetemet, ha amúgy se vagyok már mérges és megbékéltem a történtettek, nem vágyom elégtételre. Először azt válaszoltam azért, hogy mások tanuljanak belőle. Később azt, hogy nekem segít feldolgozni a történteket. Aztán egy kívülálló személy, aki kevésbé ismert, mint az öreg barátaim, feltette újra a kérdést. – Miért írod a blogod? Akkor, valahogy másként hatott a kérdés. Nem vághattam rá, a szokásos választ, mert tudtam, hogy nem igaz. Nem volt valós célom vele. Nem vágytam revansra, soha nem voltam az a lealacsonyodó típus, aki mások megszégyenítését használja eszköznek (még annak ellenére sem, hogy velem számtalanszor megtették). Gondolkoztam, de nem tudtam se az illető se a magam számára kielégítő választ adni. Olyan semmilyen volt azt mondani, hogy azért mert így ki tudom adni magamból a felgyülemlett feszültséget. Az elkövetkező két napban, csak erre tudtam gondolni. Miért fontos nekem az, hogy kívülállók, ismeretlenek szembesüljenek olyan hibákkal, amiket akár ők is elkövethettek volna (vagy el is követték). Nem akartam, hogy bárki is azonosuljon a történettel vagy, hogy ne adj, Isten sajnáljanak. Még csak az kellet volna. Rájöttem, nem az eseményeket kell elmesélni, mert azok nem számítanak. Éppen ezért felfüggesztettem az oldalt, addig, amíg nem tisztázódtak bennem a miértek.

Hát most megtörtént. Ez a pár mondat felnyitotta a szemem a törtékkel kapcsolatban: „Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adott, és néha megesik, hogy az ember lánya néha egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha… Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Az önmegvalósítás…” 

Én már döntöttem rosszul, nem egyszer tévedtem már el, de nincs megállás, mindig menni kell tovább előre, nem szabad kétségbe esni. Vicces, hogy csak tegnap találkoztam először ezekkel a sorokkal. Pontosabban, hallottam őket. Pedig lassan egy éve virít az oldalamon a fő mondani valója: Menj tovább előre! Életem minden fontos fordulatában jelen volt ez a mondat.  Ezért is döntöttem úgy, hogy ismét bele vágok. Nem csak az én, hanem mások tapasztalatait is megosztom veletek (persze, most is a jól bevált álnevekre hagyatkozva), nem feltétlenül személyes, hanem általános „problémákkal” kapcsolatban. Aztán meglátom mi sül ki belőle.